Hetedik fejezet - Sötétség "Ébredj ifjú Skywalker!" - hideg ujjak simították végig az arcát. Nem volt kellemes az érzés. Nagyon hideg volt és Lukeból áramlott a meleg ahogy az ujjak hozzáértek mint a jégcsapok.. Luke kinyitotta szemeit, aztán egyből becsukta újra. A kép amit látott legborzalmasabb rémálmainak képe volt, az aszott arcból két sárga szem nézett le rá, Palpatine sóvárgó tekintete mint egy ragadozómadár lesett a fiú tudatra ébredésére. A szél süvített körülöttük, ahogy a fekete köpenybe burkolt alak a karjaiban vitte áldozatát a kastély felé, ami már régóta menedéke volt a világ elől. Néha Palpatine-nak is vissza kellett vonulnia, hogy elmélyüljön és feltöltődjön az Erővel. Előfordult, hogy nyugalomra vágyott. Az ódon kastély tornyai büszkén meredtek az ég felé, mint öt dárda. A sötétszürke tornyok mintha folytatásai lettek volna a hegycsúcsnak, amin a kastély állt. A hó észak felől teljesen fehérbe vonta a falakat, de itt, a déli oldalon a kapunál a falak majdnem feketék maradtak. Nemrégiben leégett a déli oldal és a kormot még nem tudta lemosni az eső. Évtizedek óta örök tél uralkodott a bolygón. Fenn egy madár vijjogott kettőt. Luke még sose hallott ilyen hangokat, a hó ropogása a Sith mester lábai alatt a Hothra emlékeztették, de mégis más volt, hangosabb, harsányabb. Ismét kinyitotta a szemét. Fenn magasan egy madarat látott, körbe-körbe repült felettük. Hagyta, hogy Palpatine vigye, az öreg kezek erősen fogták nem is látszott, hogy erőlködött volna. Luke inkább nem nézett rá. Kicsit felemelte fejét, és a távolban erdőt pillantott meg, a fákat hó fedte, de alatta a törzsek között látszott, hogy iszonyatos sötét van közöttük. Miért hagyja, hogy vigyék, mint egy gyermek? Nem volt ereje ellenkezni. Nem, a harc elszívta minden erejét, a lövedékek megroncsolták a testét sok helyen. Az egyik lövedék kigyújtotta a ruháját és a mellkasán az égett bőr most csupaszon volt, óriási hópelyhek hullottak a meztelen sebre. Az utolsó percekben tűzben táncolt. Emlékek rohanták meg Apja teste fölötte, a becsapódó lövedékek rázzák a hatalmas testet. Égett hús és vér szaga, fájdalom, amelyet megosztottak az utolsó percekben. "Ne, ne.. apa." Érezte ahogy forró könnyekkel telnek meg a szemei, és egy könnycsepp lecsorgott fagyott arcán. Addig a néhány percig volt apja. Két kézzel kapaszkodott azokba a percekbe soha nem akarta elengedni őket. Mindnek meg kell halnia, akik megölték őt, akiknek a legcsekélyebb közük is volt a halálához. Látni akarta ahogy szenvednek, a szemük láttára fogja megölni a gyermekeiket. Türelem ifjú Skywalker, türelem. Elértek a várárokhoz, Palpatine az Erővel elmozdította a belső rudat ami megakadályozta a lánc lepergését. A híd hatalmas puffanással zuhant az árok fölé, csak a hó tompította esését. A vasrács, ami elválasztotta a várudvart a külvilágtól természetellenes gyorsasággal emelkedett fel előttük. A Sith mester szinte repült a jeges udvaron át a szemközti falon levő kis ajtóhoz. Az udvaron három fa állt, ágaik, mint csontvázkezek nyúltak az ég felé melegért és esőért könyörögve. De hosszú imájuk nem talált meghallgatásra. Luke látott még egy szobrot is egy büszke férfi szobrát aki kezében levő hosszú botját magasba emelve felszegett állal nézett az égre, arcát és vállait hó lepte be. A belső folyosó sötét volt, semmilyen fény nem világította meg. Palpatine megállt egy pillanatra és koncentrált - ott kellett hogy legyenek a fáklyák a tartókban. Néhány pillanat múlva már égtek a lángok. Ahogy haladtak lefelé a folyosón mindig újabb fáklyák gyulladtak fel, hogy megvilágítsák az utat. Palpatine arca a fáklyák fényénél még félelmetesebb, még gonoszabb volt. Luke ismét becsukta szemeit. Kis idő múlva érezte, hogy a Sith mester lerakja valami puhára. Amit először meglátott az a nyers kő mennyezet volt. Megpróbált felülni, és iszonyatos fájdalom hasított bele. Palpatine érdeklődve figyelte a fiút. Elvesztett egy szolgát, egy rendkívül hűséges szolgát, de itt van ez a fiú cserében. Jó csere volt, elégedetten elmosolyodott. Már ott volt, amikor Luke a haláltáncot járta a holdon. Nagyon tehetséges az ifjú Skywalker, talán tehetségesebb mint az apja volt. Mosolya tovább szélesedett amikor arra gondolt, hogy a Felkelők még jobbak a Jediknél. Mindketten már szinte készen adták át neki a tanítványokat, de ez esetben nehezebb munkát végeztek el helyette, mint Vadernél. Ez a fiú nem volt se önző, sem kevély, sem agresszív, önfejű volt egy kicsit és türelmetlen, de ezek még nem adtak volna a kezébe elég kötelet amivel gúzsba köthette volna az amúgy fényesen világító tiszta lelket. Ez a lélek most torzultan pislogott előtte, hol fénylett mint régen, hol sötét volt mint a legsötétebb űr. Ez még izgalmasabbá tette a fiút a Sith mester szemében. Veszélyes volt, és kiszámíthatatlan a gyilkos bosszú és az ártatlanság eme párharca. Palpatine kinyúlt a fiú felé és merített az erejéből. Igen, magába szívta az életerőt és megfürdött benne. Aztán jókedvűen a tűzhely felé fordult, amiben egyből fellobbant egy sárgás lángocska, a mellette felhalmozott száraz fához lépett és rakott a tűzre. Tanítványának szüksége lehet a melegre. Néhány pillanatra eltűnt Luke elméjéből a fájdalom és csak az üresség és a bosszúvágy maradt. Mi lesz most? Meg kell gyógyulnia, hogy visszamehessen és beteljesítse bosszúját. Kinyúlt az Erőért, ahogy Yoda tanította, hogy csökkentse a fájdalmát és segítse összeégett bőrének gyógyulását. De nem volt ott semmi. "Az Erő nem fog meggyógyítani téged fiatal barátom. Ha rosszul folyamodsz hozzá." -mondta a Sith mester kedvesen. "Yoda... áhhh, felejtsd el, amit Yoda tanított neked. Most már én vagyok a mestered." Luke figyelmesen nézett rá. Soha nem akart Palpatine tanítványa lenni. Most se. Ő csak bosszút akart nem a gonoszt szolgálni. "Nem leszek a tanítványa." -mondta határozottan. Egy árnyék átsuhant a Sith mester arcán, de aztán elmosolyodott. "Akkor felejtsd el, hogy valaha is ismerted az Erőt. Soha többé nem tudod használni azt. Gyengébb leszel mint a leghitványabb lázadó katona amelyik az apád vérére szomjazott. Nekem jól van így is." -mondta, és hogy nyomatékosítsa szavait rakott még egy marék fát a tűzre. Luke-ot mintha hirtelen levettek volna róla egy meleg leplet, elöntötte az égett bőrének, megroncsolt vállának fájdalma, és fejének sebe égőn lüktetett. Egyetlen testésze nem fájt: a jobb keze. Látása elhomályosodott a fájdalomtól. Kétségbeesetten nyúlt az Erő után, de az ismerős helyen csak űr volt. Összeszorította a fogait, ezt túl sem fogja élni, nemhogy visszamenni és a megígért bosszút beteljesíteni. Homályosan látta, hogy Palpatine elhagyja a szobát. Utána akart kiáltani, de nem, ő nem akart gonosz lenni, nem akarta azt szolgálni, akiről tudta, hogy a gonosz megtestesítője. De valóban az volt? Mindent, amit a Császárról tudott azt a mende-mondákból hallotta, Palpatine kegyetlen volt, gyilkolt egész népeket irtott ki. Ez tény volt és Luke tudta, hogy igaz. De nem ezt tették a Felkelők is? Obi-Wan miatt majdnem megölte az apját, és az apja majdnem megölte őt. Tényleg a Jedik voltak a jók és a Sithek a gonoszak? Ilyen egyszerű lenne? A fájdalom lassan kezdte gátolni a gondolkodásban. A Felkelők a jók és a Birodalom a gonosz? Akkor ő a jókat fogja legyilkolni, a jókat akik megölték az apját, és őt is meg akarták ölni ártatlanul. A fájdalom visszalökte a bányába, a gyűlölet áradt felé töményen, émelyítően. Most nem hajtotta le a fejét a szemükbe nézett és elmondta nekik: Meghaltok mindannyian. Lemászott az ágyról ahova a Sith mester fektette, és négykézláb elindult az ajtó felé. Égett hasfala nem engedte, hogy fölkeljen, és lábra álljon. A bányában üvöltő tömeg gyűlölete erőt adott neki. Az ajtó zárva volt. Megöl a fájdalom, Luke tenned kell valamit. Az Erőre koncentrált és ott volt a félelem alatt. Óriási Erő lökéssel kivágta az ajtót a keretéből. Palpatnie még látszott a folyosó végén. Most hátra fordult. "Ne hagyjon itt... Kérem." -nyögte Luke. A fekete alak nem mozdult, csak állt. Ha nem jön vissza akkor, egyedül marad egyedül a kínzó fájdalommal és a tehetetlenséggel a gyengeséggel, a halállal. "Kérem... Uram, tanulni fogok." Az alak közelített, a félelmetes sárga szemei Luke-éba fúródtak. Luke nem látott mást csak a szemeket. Őrítő embertelen szemek, de hatalmat, életet, bosszút ígértek. Meg fognak halni mind. "Mondd utánam fiam: átadom magam a sötétségnek, őt szolgálom mostantól és ő szolgál engem." Luke fülében visszhangoztak a Császár szavai. Ha kimondja őket úgy is kell gondolnia. Valami Luke elméjének mélyén még mindig vékonyka hangon sírta, hogy ne tegye. A fájdalom azonban elviselhetetlen volt a gyengeség, a bosszúvágy elnyomta a hangot. "Átadom magam..." Ne Luke! Hangok kórusa szólt a fejében. Kik voltak ezek? Palpatine dühösen felemelte a kezét a fiú felé és falat emelt sötét oldalból köré. Nem befolyásolhatják. A saját döntésének kell lennie. Senki ne befolyásolja kívülről. A hangok elhallgattak hirtelen. Kik voltak? Akik azt akarják, hogy meghaljak inkább…nem egyszer már meghaltam a kedvükért. Még egyszer nem fogok. "Átadom magam a sötétségnek, őt szolgálom ..és ..és ő szolgál engem"- Luke kezei nem tartották tovább, a földre csuklott. Palpatine öröme végtelen volt. Folytatta az oktatást: "Ne félj fiam, mert Nincs félelem, hatalom van. Nincs halál, halhatatlanság van helyette. Nincs gyengeség, a Sötét Oldal a szövetségesem. Én vagyok a Sötétség Szíve. Nem ismerek félelmet, De felébresztem azt az ellenségeimben. Világok elpusztítója vagyok. Ismerem a Sötét Oldal hatalmát. A gyűlölet tüze vagyok. Az egész Univerzum meghajol előttem. Átadom magam a Sötétségnek. Mert valódi életet találtam, A fény halálában. Luke ismételte a szavakat. A fájdalom enyhült, majd elenyészett, átadta helyét az üres sötétségnek.