Második fejezet - Áruló Amikor felébredt három alakot látott maga előtt, egy fehéret, egy szürkét és egy sötét ruhásat. Szaporán pislogott, mert a szemei szárazak voltak, és a látása homályos. De legalább látott. És már nem fázott, és a bőre sem lángolt többé. Rémálom volt az egész. Jól érezte magát, majdnem elmosolyodott. De honnantól kezdődik az álom? Ahogy tisztult a kép felismerte Leiát. Most már nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon, pedig a feje fájt, és a kérdés ott visszhangzott a fülében? Honnantól kezdve volt álom? Leia nem viszonozta a mosolyt. Luke Mon Mothma hangját hallotta. "Maradjon nyugodtan Skywalker parancsnok, amíg rögzítik a kezét."- Luke követte a tekintetét. Jobb kezének csonkja alá egy több fogóból álló tartószerkezet került, amin egy ízekből álló fémkéz pihent. Egy orvos és 2-1-B állt a szerkezet mellett, és a csuklóját ecsetelték valamivel, amin már rögzítettek valamilyen felületet. Semmit nem érzett az egészből, a másik keze az ágyhoz kötve mellette pihent. A sötét ruhás alak egy tiszt volt. Luke még sohasem látta azelőtt. Most érdes hangon megszólalt. "Parancsnok válaszolnia kell néhány kérdésünkre." Nem várt választ. Luke fürkészően nézte az arcokat. Tudják. Leia is, Mon Mothma is és ez az ismeretlen egyenruhás férfi is. "Leia, beszélnünk kell...csak nekünk. ... Légy szíves." Leia lehajtotta a fejét. "Majd később Luke." Most tedd azt, amit mondnak, ne rontsd tovább a helyzetet. Elfordította a fejét. Leia ne! Ne haragudj rám! "Luke Skywalker Ön ugyebár tudatában van annak, hogy az ön apja Lord Vader?" Lord Vader. Darth Vader a Sith Sötét Lordja. A Császár vérebe. Az Ő apja. Luke becsukta a szemét és az Erőre koncentrált, hogy megnyugtassa magát. A férfi a két nevet annyi megvetéssel és undorral a hangjában ejtette ki, hogy azok hallatán, mint egy korbácsütés futott végig a fájdalom Luke egész testén. Mon Mothma hideg tekintettel állt, az a nő, aki máskor büszkeséggel és olyan csillogó szemekkel nézett rá. A Felkelés büszkeségére, az utolsó Jedire. Egy Sith fattyúra. Vajon Owen bácsi tudta? Igen. Persze, hiszen hányszor hallotta a konyhából átszűrődő hangokat. "Éppen olyan, mint az apja." "Az apja vérét örökölte." "Ettől félek." És Ben? Ben hazudott neki, elhozta ide őt az apja ellenségei közé, és arra tanította, hogy harcoljon az egyetlen ellen, akihez vér köti ebbe a világegyetemben. Hogy akár meg is ölje. Luke lesütötte szemeit. Nem tudott Leia szemébe nézni. Az édes Leia, aki mellette volt mindig, a csókja a Hothon mennyi ideig melegítette, adott erőt neki a csatában. A menekülésben Vader elől. "Skywalker válaszoljon erre az egyszerű kérdésre! Nem titok Ön előtt hogy ..." "Vader az apám. Igen. Tudom." Nem akarta még egyszer hallani, az undort a hangjában amikor az a férfi megismétli a nevét. "Mióta tudja?" - folytatta a tiszt a kihallgatást. Leia becsukta a szemeit, és visszatartotta a lélegzetét. Ezek nem voltak fair kérdések, nem Luke-hoz, a Felkelés hőséhez. Aki felrobbantotta a Halálcsillagot. Luke először nem értette a kérdést, aztán elkerekedett szemekkel nézett fel. Nem tudta mit mondjon, nem jött hang a torkára. Mit képzelnek róla? Mothmára nézett aztán erre a férfira, aztán Leiára. A lány szemei csukva voltak de összeszorított szája és az arca elárulta, hogy dühös. Rá? "Leia én nem... Én nem tudtam." Leia kinyitotta a szemeit és bólintott, megpróbált egy bátorító mosolyt erőltetni az arcára. Luke olyan elveszettnek tűnt. Legszívesebben átkarolta volna. De nem tehette, mert amint a tesztek is bizonyították a fiú Vader fia volt. Vaderé, akit mindennél jobban gyűlölt. "Mikor tudta meg?" "Aa.. a Bes...." Mi közük ezeknek ehhez? Ez az ő titka volt, hogy tudták meg? A láz, a fájdalom! Leia keze az arcán. Hideg érintés a karján. Lenézett a bal kezére, szúrásnyomok a vénáján. Valamit adtak neki, és elmondta. Emlékezett rá, hogy küzdött a szavakkal, de a tudata valahol mélyen bezárva hiába kapkodott a szavak után, azok elhagyták az ajkait, minden akadály nélkül. Hogy tehették ezt vele? Összeszorította a fogait és Leiára nézett. Szép volt, gyönyörű mint mindig. "Nézze Skywalker, nincs időnk erre. Ha meg akarja kapni azt a kezet, és kábítószerek nélkül akarja átvészelni a kihallgatást akkor együttműködik. A hercegnőnek így is sokba kerül, hogy ilyen emberségesen bánunk magával." Legszívesebben megfojtotta volna azt a férfit. Nem érdekelte, hogy kicsoda. "A Bespinen tudtam meg." "Hogyan?" "Ő mondta el nekem." "És honnan tudta, hogy igazat beszél, hiszen nem tudta ellenőrizni?" Luke kifújta a tüdejéből a levegőt. Hogy mondja el neki, úgy hogy megértse? "Éreztem. Érzem és tudom, hogy igaz." Kérdően nézett fel a férfira. És pont úgy történt, ahogy várta. Valami gúnyos mosolyszerű grimasz ült ki az arcára. Ez lehetett volna olyan, mint Hané, amikor az Erőről beszélt neki de még csak nem is hasonlított arra a félmosolyra, ami Hannak annyira sajátja volt. Ez undorító volt. "Mhm. Érezte." Luke csak most vette Mon Mothma észre kezében a rögzítőt. Tehát ez valamilyen vallatás. Keserűség rántotta görcsbe a gyomrát. "Mon Mothma, asszonyom, most vád alatt vagyok?" Kérdezte olyan ártatlanul, hogy Leiának el kellett fordulnia. Luke ezt tanították neked? Hogy hogyan bántsd azokat, akik szeretnek? "Nem, ezeket a kérdéseket, csak belbiztonsági okokból tesszük fel." Kémelhárítás. Luke szájából nem múlt el a keserű érzés, sőt sűrűsödött. Leszállt a gyomrába és érezte, hogy rosszul lesz. Hamarosan nagyon rosszul. "Ön veszélyt jelenthet a Felkelésre, méghozzá nagyon komoly veszélyt. Tudni akarjuk, hogy mekkorát." A tiszt szinte kéjes örömmel nézte, ahogy Luke arcán végigsuhan a fájdalom árnyéka. Képes lett volna meghalni a Felkelésért. És most Ő jelent veszélyt? Végül is igazuk volt. Vader kereste őt, üldözte, most már tudta, hogy Hannak is azért kellett szenvednie, hogy ő a Bespinre menjen. Az apja őrült kínoknak tette ki a legjobb barátját miatta. Veszélyt jelentett a Felkelésre nézve. "Akkor kérdezzen." Mondta halkan. "Azon az éjszakán a Hothon, amikor nem jött be a kapuk lezárásáig. Mi történt odakinn?" Luke hitetlenkedve nézett föl. "Megtámadott egy Wampa. És elhurcolt a barlangjába. Elmenekültem, és ... és aztán jött Han. Nem emlékszek tisztán." "Tudja mekkora az esélye, hogy túléljen egy ilyen éjszakát?" "Nem, de kérdezzék meg a nyugodtan C3PO-t ő biztos meg tudja mondani." "Nekem nagyon furcsa egybeesés, hogy a Birodalom éppen ez után egy nappal talált ránk." Luke Leiára nézett. "Leia, érted ezt? Te elhiszed ezt? Hogy tehettem volna ilyet." "Nagyon könnyedén. Egyszerű birodalmi adóval. Ha jól tudjuk Ön elküldte Solo tábornokot a bázisra mondván, hogy Ön még leellenőriz egy meteort." "És amikor a meteorhoz értem, lecsapott rám egy jéglény." "Vagy inkább felállított egy kis adót –rengeteg ilyen van – és leadta a jelzéseket a Birodalomnak. Vagy hogy pontosabb legyek az apjának." "Ez képtelenség, nem hihetik el." "Pedig érdekes módon éppen Vader volt az, aki ránk talált. Több ezer hadúr cirkál az űrben, hogy megtaláljon minket, de mi éppen Vadert fogjuk ki. Nos akkor tagadja, hogy jelzéseket adott le a Birodalomnak?" "Nem jeleztem semmit a Birodalomnak." De ahogy ezt kimondta már tudta is, hogy hazugság. Hiszen Vader érezte őt. Valami kétszer csippantott az ágya mellett. Leia rémülten nézett fel. Mon Mothma keze is ökölbe szorult. A tiszt viszont óriási elégedettséggel és undorral a hangjában fennhangon jelentette a rögzítőnek. "A kihallgatott hazudott." Luke-ban ezekben a percekben egy világ dőlt össze. Egy küzdelmes, de gyönyörű világ, ahol barátok vették körül, akikkel egy volt a cél, a Birodalom megdöntése, ahol ott volt Leia, a gyönyörű puha Leia, ott volt Han és Csubi és R2D2 a kedves kis droid akitől annyiszor függött az élete. Mon Mothma, akire mindig felnézett úgy tisztelte mintha a saját anyja lenne, valamiért őt látta benne, most csak figyelte, ahogy süllyed a kérdések alatt, hideg mérlegelő szemekkel, egyenesen állva, mint egy márványszobor. Leia nem nézett rá, de Luke kezdte úgy érezni, hogy nem is érdemli meg. A lány szerette Han-t, Luke biztos volt ebben, és Hannak miatta kellett szenvednie és Leia tudta ezt. Miatta, Vader fia miatt, aki nem több már egy Sith fattyánál. Aki elárulta a Felkelést a puszta létezésével. "Elárultam a Felkelést." Milyen egyszerű volt ezt kimondani. Egy rövid mondat. Ha megérthetnék, hogy miért ártatlan mégis ebben, talán lenne értelme magyarázni, talán megérné a fájdalmas kérdéseket meghallgatni. Látni, ahogy Leia az egyik választól dühös, a másiktól végtelenül szomorú lesz. De ennyi is elég volt. Nincs felmentés, valóban veszélyt jelent a Felkelésre. Azokra, akiket szeret. A kezet közben rögzítették. Másodpercekig nem történt semmi a szobában. Leia a kezébe temette arcát. Mon Motma csak állt arcára fagyott a döbbenet. A vallatótiszt pedig élvezettel ízlelgette a mondat értelmét és a gyors győzelmet. Aztán mintha csalódott volna egy kicsit leengedte a kezeit. Lehet, hogy túl gyors volt a győzelem. Luke pedig, nos ő olyan ürességet érzett, mint még soha. Ezzel a mondattal végleg bezárult előtte barátai ajtaja. És megnyílt a börtön? Egy börtönbolygón kell majd leélnie az életét, más Birodalmi kémekkel együtt? Vagy Vader fia számra valami mást tartogatnak? Esetleg kivégzik? Nem Leia azt sose engedné. Pedig lehet, hogy jobb lenne. Vége lenne ennek az egész rémálomnak. Bár meghalt volna a Bespinen, miért a kezét, s miért nem a fejét vágta le Vader? Mert az apád, és nem akart megölni. Pedig megtehette volna. "Azt hiszem tárgyalásra nem lesz szükség." Mondta sóhajtva a tiszt, mint aki a legjobban végezte dolgát. Mon Mothma még mindig döbbenten bólintott. Aztán Luke szemébe nézett, a harag sötétre festette az amúgy mindig fényt szóró tekintetet. "Hogy tehetted?" Kérdezte szinte sziszegve. Luke erős késztetést érzett, hogy megmagyarázza. Mothma talán megértené. Ő élt a Jedik idejében, tudott az Erőről. De ahogy levegőt vett, Mothma arcon ütötte és Luke-ban bennakadt a szó. Aztán a nő és a tiszt sarkon fordultak és elhagyták a szobát. Már csak Leia volt ott. A szemei könnyesek. A válla rázkódott a zokogástól. "Nem hiszem el. Luke nem."-mondta és a szemébe nézett. Félt attól, amit ott látni fog. Vader sötétségét. Egy áruló tekintetét. "Nem akartam Leia, nem volt szándékos." "Hogyan? Mikor? Miért Luke? És mióta? A Halálcsillag felrobbantása is a tervben volt? Kezdetektől fogva tudtad? Direkt vitted Kenobi tábornokot Vader elé? Hagytad, hogy az Apád megölje őt, az utolsó Jedi-t..? "Leia...hagyd..." "...Aki bízott benned. Ó Teremtő Erő, hogy milyen jó színész vagy, jól játszottad magad, Tatooine-i parasztfiú. Egyáltalán a Tatooine-on éltél vagy Vader rakott le oda, amikor elkapta a Tantive IV-et? És hol voltál, hogy az apádnak majdnem halálra kellett kínoznia Hant, hogy előkerülj? Senki ne tudja igaz? Otthagytad az osztagot egy szó nélkül és elmentél valahova, senki se tudja hova. Az osztag vezető nélkül maradt és meghalt egy ember...." Leia teljesen elvesztette az önkontrollját. Sose hitte volna el igazán felét se annak, amit itt felsorolt. De ömlött belőle a vád, és a kétely a megbántottság a becsapottság érzése méreggel töltötte el. Nagyon fájt belül és azt akarta, hogy másnak is fájjon, hogy Luke-nak is fájjon. Szenvedjen vele. És elérte amit akart. Luke tágra nyílt szemmel beszélt de hang nem jött ki a torkán. Aztán végül mindketten hallgattak Leia térdreesett az ágy mellett és az ágyra hajolva zokogott. Luke-nak nem jöttek könnyek a szemébe. A döbbenet, hogy ilyeneket egyáltalán el tudott képzelni róla ez a kedves lény, akit annyira szeretett, akit három éve ismert, nem hagyta szóhoz jutni. A csalódottság marta a torkát mint az epe. Aztán figyelte, ahogy a lány zokog és szerette volna megvigasztalni, megsimogatni a barna hajkoronát, ami most félig leengedve az ágyára omlott. Kinyúlt jobb kezével és megérintette a fejet. Gép ujjai mozogtak az akarata szerint. De nem teljesen úgy. De nem érzett velük. Nem érezte a selymes haj puhaságát. Elég volt, ennél több veszteséget nem tud elviselni. "Leia." A lány felnézett arra az arcra, amit ezelőtt azt hitte olyan jól ismert, de kiderült, hogy semmit nem tudott róla. Belenézett a kék szemekbe és nem tudta elhinni, hogy igaz. Nem, ezek nem egy áruló szemei voltak. Egy elveszett gyermek tekintete inkább, egy kétségbeesett fiúé, aki mindent elvesztett. Úgy, mint ahogy ő is. És emiatt a fiú miatt, vagy az apja miatt, nem mindegy? A harag újra elöntötte egy pillanatra. De aztán megérezte a kezet a fején, ami olyan gyengéden simogatta a haját. Megfogta, de kéz helyett fémbe ütközött a keze, hideg fémbe. Riadtan felugrott. Aztán kirohant a szobából.